Visszaállítható-e a vakok látása?

vakgyogy.jpgRengeteg olyan ember él, akik különféle betegségek, sérülések vagy éppen egyszerűen az öregkorral járó elváltozások matt elveszítik szemük világát. Régen ez azt jelentette, hogy valószínűleg soha többé nem látnak majd, de ez ma is így van?

Az orvostudomány rendkívüli haladást ért már el nem csak a protetika területén – a szemünk világát érintő kutatásoknak se szeri, se száma. Szinte minden betegségre, amely tartós látásvesztést okoz, kidolgoztak már legalább elméletben megoldást jelentő megoldást, gyógymódot, ez azonban még sajnos nem jelenti azt, hogy képesek volnánk mindenkinek visszaadni látását.

A legtöbb ilyen kísérlet, bár biztató eredményeket hoz, még csak kísérleti fázisban jár. A protetikus szemek már képesek hasznos látással ellátni makula degenerációban szenvedőket, akár hosszú évtizedek után is. Vannak, akik az elhalt sejtek fényérzékelő képességét génterápiával adnák vissza, mások a szem különféle részeit építik újjá mesterséges anyagokból, nanotechnológia segítségével, hogy mind a betegségben szenvedőkön, mind a szemsérülteken segíthessenek.

Tény, hogy a kutatások napról napra közelebb járnak a megoldáshoz – persze univerzális megoldás aligha létezik, de legalábbis a fényérzékelést, formák, színek látását néhány éven belül a legtöbb ilyen beteg visszakaphatja majd, ha minden jól megy. Addig is annak, aki esetleg látását veszítette, bíznia kell abban, hogy a kutatók folyamatosan érte dolgoznak, és nem feladni a reményt, hiszen sokan vannak, akiknek máris látását, és ezzel életét sikerült visszaadni a kísérleti módszerek segítségével.